Úszó csapatunk Budapesten működik 1998 óta. Alapvetően  a margitszigeti Hajós Alfréd uszodában tartunk órákat, de az új korszerű Duna Arenában és a Komjádi uszodában is jelen vagyunk. A nyári időszakban Budapesten és Balatonon is táboroztatunk.

Először más egyesületek szakosztályaként dolgoztunk, de a csapat bővülése megkívánta egy önálló klub létrehozását. Így alakítottuk meg a Vidám Vidrakölykök Sport Egyesületet.

– Fő profilunk az úszásoktatás illetve edzés gyerekeknek és felnőtteknek csoportos formában.

– Tartunk családi úszás órákat is, amikor a gyerek csoport mellett a szülőknek is órát adunk.


– Elsősorban magánóra keretében oktatunk sérült illetve fogyatékkal élőket

– Segítünk a testnevelés-érettségihez illetve különböző felvételikhez  ( pl. Testnevelési Egyetemre) szükséges úszás tudás megszerzésében.

– Nyáron a gyerekeknek úszótáborokat szervezünk.

– Felnőtteknek intenzív úszás kurzusokat tartunk.

– Van egy kiemelt versenyelőkészítő csoportunk gyerekenek. (Ebihal csoport)

– Évente 2-3 alkalommal házi úszóversenyt, úszógálát tartunk.

Úszástudást tudunk igazolni evezős sportágakhoz.

Mivel csapatunkban gyerekek és felnőttek is úsznak a gyerekek a Vidrakölykök a felnőttek a Vérvidrák.

A Vidrakölykök 4 éves kortól jöhetnek úszni. Akik rendeszeresen járnak általában már 14-15 éves korban felkerülnek a Vérvidrákhoz és a felnőttek közt úszhatnak.

Bár az úszás tanulásához  5-6 éves korban érnek meg a gyerekek,vannak ennél fiatalabbak is, akik már alkalmasak rá. Ezért a kisebbeknek is lehetőséget adunk egy próbaórán, hogy lássuk el lehet-e kezdeni velük is a foglalkozást.

Felső korhatár nincs. Bárki megtanulhat úszni, ha van benne kitartás.

Mindezen oktatási formákat a létszámtól és igényektől függően egyéni magán oktatás formájában, vagy kiscsoportos (2-3 fő), és csoportos (5-10 fő) úszótanfolyam keretein belül tartjuk.

Fontos, hogy a család együtt sportolhasson, ezért találtuk ki a családi úszást. A hétvégi  úszás órákon, a szülők és a gyerekek egy időben vehetnek részt.

Háziversenyeinken a szülők a gyerekekkel együtt csapatokban is indulhatnak.

Az oktatás során mindenki a tudásszintjének megfelelő csoportban tanul úszni. Mindent megteszünk, hogy tanítványaink a lehető legtökéletesebb technikát sajátítsák el.

Azok a gyerekek, akik megszerezték a kellő úszástudást és tovább szeretnének úszni, a versenyelőkészítő csoportba járhatnak. 

Jó kapcsolatban vagyunk más sportegyesületekkel, ahol örömmel fogadják a mi ajánlásunkkal érkező gyerekeket, hogy a versenysportban is kipróbálhassák magukat.

Így az alábbi csapatokkal dolgozunk össze:

Úszás: Honvéd

Vízilabda: UVSE

Műugrás: Rugóláb Lendület SE

Szinkronúszás: Sirenia

Öttusa: MAFC

Evezés, kajak, kenu: Budapest Evezős Egyesület

Csapatunk egy családias közösség, ahová szeretettel várunk minden úszni vágyó gyereket és felnőttet!

Vidám Vidrakölykök S.E. | 1998-2024 ©